Megvolt az időpont az onkológiára ( okt. 2 ) . Előző nap már nem tudtam aludni, tele voltam szorongással, vajon mit fogunk hallani, s Apu hogyan fogadja majd a hallottakat. De fölösleges volt minden aggodalom, mert a papírok átnézése után közölték, majd a napokban dönt a onko-team a javasolt terápiáról, és majd telefonálnak mikor kell visszamennünk. Enyhén szólva dühös voltam, mert a papírokat már régen átküldhette volna a belgyógyászat, így megspórolt volna nekünk egy utat és az izgalmat, ami megelőzte ezt a "vizsgálatot". Még most sem értem miért nem így történt, persze azt sem, hogy vajon miért csodálkozom ezen?
Pár nap múlva jött a telefonhívás, hogy sugár+ kemoterápiánál döntöttek, és okt. 11.-én kell mennünk. Majd akkor mindent részletesen elmondanak. Kicsit kétkedve fogadtam az elmondás részét, mert itt már tartottunk egy párszor. De igazi tájékoztatást talán csak a daganat kiderülésekor kaptam a kezelőorvostól. Hát 11.-én ismét átutaztunk Gyulára, több-kevesebb kóválygás után megtaláltuk hova is kell mennünk, melyik ajtó előtt várakozzunk. Megdöbbentő volt látni mennyi beteg van. Jelezték, hogy el fog húzódni a vizsgálat, így fel voltunk rá készülve, hogy este lesz mire végzünk. De most mellénk szegődött a szerencse, mert a számítottnál sokkal hamarabb szólítottak bennünket. Egy nagyon szimpatikus doktornőhöz kerültünk, aki felvázolta a helyzetet, és határozottságával jelezte, nem kíván mélyebben belefolyni az állapot, a kezelés lefolyásába. Persze érthető, hogy nem kezd el jósolgatni, talán ha Apukám rákérdez, jobban belemélyed, de mivel ő hallgatott, és meg képtelen voltam előtte rákérdezni milyen túlélési esélyei vannak, így strucc módjára a homokba dugtam a fejem, és én sem kérdeztem erről semmit.
Amit megtudtunk, az a kezelés menete. 25 sugárkezelést fog kapni, és hetente egy kemoterápiát. Ha minden eredménye rendben lesz, akkor 24.-én el is kezdik a kezeléseket. Kapott valamilyen immunerősítőt, mert nagyon gyenge, reméljük ettől kicsit felerősödik, és jobban fogja bírni a kezelés mellékhatásait. Félek, hogyan reagál majd a szervezete minderre, mert eddig különösebb fájdalmai még nem voltak, bár azért már vannak jelei, hogy nincs minden rendben a hastájékon. Azt hiszem, most már megállíthatatlanul megyünk afelé amitől féltem....és egyre inkább félek.
