Mikor elmondták mi okozza a sárgaságot, azt is közölték, hogy ennek megszüntetésére beépítenek a daganat által elzárt vezetékbe egy csövet. Ez visszaállítja a normális működést, így a sárgaság, a velejáró rettenetes viszketés is el fog múlni. Persze ez az alap betegségen nem segít, de óvni kell a többi szervet, aminek semmiképp nem tesz jót ez a besárgult állapot. Örültünk, hogy legalább történik valami, és persze elmúlik a már szinte elviselhetetlen viszketés, és nem fogja véresre vakarni a bőrét. Persze bő egy hetet várni kellett mire átvitték Szegedre, mert ott van ennek a beültetésnek egy elismert specialistája. De nem türelmetlenkedtünk, főleg, hogy erre az időre haza is engedték a kórházból.

    Augusztus 28.-án eljött a nap, megtörtént a beültetés, és még aznap vissza is hozták a helyi kórházba. Akár fel is lélegezhettünk volna, hogy minden simán ment, de sajnos nem tudtak tágító csövet beültetni, ezért kivezették a bőrön keresztül, s egy zacsiba távozott a folyadék. Apukám férfi létére igen hiú ember, így ezt nagyon zokon vette. Bár biztatták, hogy kb. 10 nap alatt kitisztul, és utána kivehetik ezt a csövet. Nem egészen értettem, hogy ezt hogyan is gondolják, hisz a daganat továbbra is ott van, tehát újra besárgulna. Gondoltam valamit félreértett, de ráhagytam, nem akartam kedvét szegni. Sajnos a sárgaság elmúlása eléggé váratott magára, a viszketés is jó egy hét múlva hagyott alább. Apu elég türelmetlen volt, mert nem értette, miért nem csinálnak valamit. Szerencsére fájdalma továbbra sem volt, így nem igazán volt betegség tudata. Semmilyen orvosságot nem kellett szednie, gyakorlatilag a reggeli lázmérésen kívül nem kapott más kezelést. Akár otthon is lehetett volna...

    És ez tényleg így volt. A főorvos is megkérdezte, haza szeretne menni, vagy marad bent a kórházban a következő lépésig, ami kb. 2 hét múlva lesz. Apukán a sértett hiúságával az mondta, marad a kórházban. Mert az nem érdekli mennyire súlyos a betegsége, csak ne lássák mások. Márpedig ez a cső amely végén egy zacsi fityeg, bizony elég egyértelművé tenné mindenki számára, hogy baj van. Persze ő ezt nem vallotta volna be, de ismerem jól. Inkább azzal magyarázta, hogy mikor otthon volt, nagyon rossz érzés volt visszamenni a kórházba, akkor már könnyebb bent maradni.....Hát ez is lehet egy ok, de az biztos, hogy ahogy teltek a napok, egyre türelmetlenebb és ingerültebb lett a tehetetlenségtől.